A kívánság lista

    

Másnap Lizzy fáradtan kevergette kávéját lakása konyhájában, arca sápadtsága a teliholdat idézte fel a Mátéban, ki reggel átment hozzá, egy rövid SMS, miatt mely így hangzott:

„Beszélnünk kell”

– Mi a baj Lizzy? -kérdezte fiú, lezuttyanva a gőzölgő kávéja mellé.

– Tegnap mikor hazafelé sétáltam, rájöttem miket is akarok biztosan még. Lehet, hogy patetikus vagyok, de nem érdekel.

A fiú tudta, a lány ismét túlcsordult lelkileg, a minden napos érzelmi zűrzavartól. Barátnéja kitekintve az ablakon a reggeli fényben ijesztően ható hangon szőtte tovább monológját.

– Túl sokat merengek a jövőn, ami számomra igazából nincs is, ahelyett hogy élnék. Pedig egyre kevesebb az időm. Tudod egyre több emlékem tér vissza, valami keserédes érzést adva a napjaimnak, talán ezek az emlékek miatt nem hagytam még magam el, mert még hiszem, hogy lesz ilyen élményem.

– Lizzy, lesz még, bízz bennem. Ha kell, a csillagokat kapod meg tőlem, ha arra vágysz.- mosolyodott el a fiú.

– Mit ér a csillag, ha fénye porrá hullik kezemben?

– Na most már elég, apátia kisasszony, elég volt Antigoné, hagyd abba mert megbánod! -szólt a lányra barátja.

– Úgy sem tudsz ellene tenni semmit, ha szomorú vagyok, akkor az is maradok.

– Igazán?- szólt mosolygós arccal Máté.

– És ehhez mit szólsz?- ezzel fogta magát s az asztalon álló hideg vizes pohár tartalmát, asztaltársa fejére öntötte.

Ki erre, elsőnek éles sikoltást hallatott, majd átadta arcán a riadalom a nevetésnek a helyet.

– Na ez az én barátném, aki így tud mosolyogni, nem az a vén satrafa, aki ezelőtt itt ült.

– Igazán, vén satrafa vagyok, hát jó! -Ezzel felkapta a lába melletti szódásszifont s az erős vízárral teli találta barátját.   

Mindketten hangos nevetésben törtek ki, miközben elkezdték a konyha romjait és öltözéküket rendbe tenni. A nevetésén elsőnek Lizzy lett úrrá, és a felmosórongy keresés közben így szólalt meg.

– Emlékszel a leckét sosem készítettük el előre otthon, azért versenyeztünk, hogy ki tudja hamarabb megcsinálni a szünetben. Aki veszített az fizette az esti VBK-t.

A fiú mosolyogva bólintott, miközben a csurog vizes ingét, hámozta le magáról.

– És az egész suli a nevünket visszhangozta, ahogy a szurkolóink biztattak minket.

– Milyen szép idők voltak, de elmúltak. -válaszolta halkan a lány.

Máté odalépett hozzá, és mélyen a szemébe nézett és átkarolva, így szólt:

– Nem múltak el, amíg a szívedben hordozod őket, hidd el nekem. De ha akarja, kaphat még egy adag vizet, hogy belássa a kisasszony az igazamat.

Erre a lány elmosolyodott, s átölelte manótársát és enyhén szőrös mellkasára hajtotta fejét. Majd hirtelen, mint aki elfelejtett valamit, kiszabadította magát Máté karjai közül és beviharzott a szobába. A fiú érdeklődve dugta be a fejét a funkcionális eklekticizmusban szenvedő helyiségbe. Lizzy épp íróasztala fölé hajolva írt. Barátja mellé állt és meg próbálta kibetűzni a macskakaparásos lista sorait. De mivel nem járt sikerrel inkább lerogyott az ágyra, s lehámozta magáról nadrágját, miután észrevette, hogy azt is megjutalmazta a „Lizzy-féle” égi áldás.

Barátnője mikor megfordult, végigfuttatta szemét az egy száll feszülős bokszerben álló srácon, amikor az éppen a vasaló deszkával bíbelődött, hogy ruháiból minél hamarabb eltávolítsa a csata maradványait.

– Tudod mikor láttalak így utoljára.-szólalt meg széles mosollyal a száján a lány.

– Nem, na mikor?

– Még gimi utolsó évének kirándulásán, amikor a csajokkal belestünk a férfitusolóba. Utána ragadt rád a szerszámos becenév is a csajok között.

Máté kissé elpirult a kinyilatkoztatástól. És ezzel egy időben a lábát beütötte egy nagy fekete dobozba mely az ágy mellett állt. Ezt látva Lizzy nem bírta tovább és a fiútól átvette a vasalót, azon indokkal, hogy szörnyen áll a fiú kezében az eszköz. Így az alkalmat kihasználva a fiú, az asztalon heverő lapot kezdte tanulmányozni.

– Emlékszel, azt mondtam, tudom mit is akarok még, az életemben.

Máté némán bólintott, s úgy meredt a papírra mintha rajta lenne az élet titka.     

A lap első sora, így hangzott:

    

     Egy éji tábortűz a folyóparti bungalónál

    

– De olvasd tovább, még nincs vége az első sornál. -Mosolyodott el a lány majd cigarettát lökött szájába.

Az alatta lévő sorban egy ilyen kifejezés állt:

    

Beszívni

    

Lizzy mindig jó lány volt a szó modern értelmezésében, sosem drogozott, sosem graffitizett, vagy sosem itta az agyát hányásig, mint oly sok fiatal. A gimiben úgy gondolták kissé fura, egyszerre volt nyugis gyerek, aki szeretett nem sokáig kimaradni, és őrjöngő parti ember, aki folyamatosan tudott hajnalig táncolni, s úgy hazamenni, hogy két martinin kívül semmit nem fogyasztott. Lizzy ellentétes személyisége miatt nem sokan voltak akik, komolyabban ismerték, hisz igazából, csak Zoli és Máté láttak bele lelkébe. Tudták, ő is kiéli lázadását, abban, ahogyan fest, hegedül, vagy épp, abban, hogy milyen filmeket hajlandó megnézni. Hisz mindhármukban volt egy közös vonásuk, megvetették saját korosztályuk egyetemes szokásainak nagy részét.

Miután elolvasta e sort a fiú felhúzta szemöldökét, hisz ez már problémásabb volt, mint az első kérés.

Lizzy mintha csak olvasott volna gondolataiban, gyorsan, nyugtatóan így szólt:

– Tudom, ez szokatlan tőlem de szeretném, megtudni, mit hagytam ki az életemből. S nem ártana neked sem egy kis lazulás, ahogy a mostani tinik mondják.

A fiú tudta mit ígért hajdanán a teraszon, s volt annyira büszke, hogy ígéretétől nem hátrál meg, így ismét csak bólintott, jelezvén válaszát.

– Azt hittem többet kell győzködni. -Szólt kissé meglepetten a lány.

– Skócziay Elizabet, esküt tettem a barátomnak, – válaszolta morcosan Máté -és egyébként is, egy Hüchel mindig tartja a szavát. -Erre mindketten elnevették magukat.

– De komolyra fordítva a szót Liz, ha ezt akarod keresnünk, kell valakit, aki tud szerezni, és azt is tudja, hogy kell csinálni.

– Zoli már használta. -Válaszolta a lány.

Máté arca erre egy kissé megrándult, de tudta túl fogja élni a sráccal való találkát akkor is, ha az ég közben leszakad.

– Tudom, hogy kissé kellemetlen, de kérlek a kedvemért. -Nézett rá esdeklően barátja.

– Tudod, egy Hüchel és az eskü mindig jó páros. Lehet, hogy nem szólok hozzá sokat, de akkor is kibírom, hogy ne legyek esetlegesen bunkó.

– Nem is tudnál az lenni, mert olyan zavarban vagy, ha találkoztok, mit egy szemérmes apáca szexfilm közben.- Nevette el magát a lány.

A fiú kissé elfintorodott, barátnéja humorán, s elolvasta a következő sort.

    

Nyaralni Mátéval, és a keltával a nagyinál.

    

Bár Lizzy nagymamája már rég meghalt ahogy szülei is, volt egy közös nagymamája a bandának, és ez nem volt más mint Máté anyai nagyija ki messze a várostól egy apró falu határában egy tó melletti házban lakott. Gimiben a szünetek nagy részét ott töltötték, feledve a város zaját.

Máté nagyija furcsa kis asszonyság volt, bár már 77 éves is elmúlt, oly fiatalossággal, és szeretettel, energiával vetette bele magát mindenféle ügyletbe a faluban, hogy már mindenki csak szuper nagyiként emlegette. Piri mama híres volt a jó főztjéről, s hogy férje halála után nem hagyta el magát, s ott segített hol tudott. Mindenki szerette, aki ismerte, kivéve a Hüchel ági nagyszülőket, kikkel odáig jutott el veszekedéssel, hogy drága Gizella nagyit, ki kergette a házából, egy vaskos cirokseprűvel.

Máténak ezt a kérést teljesíteni nem esett nagy erőfeszítésbe, elvégre mindig is szeretett lemenni a tóparthoz, csak megint a kelta volt, aki miatt nem tudta teljes boldogsággal megígérni Lizzynek ezt.

– Remélem ez a kérésem sem teljesíthetetlen. Tudom, hogy a barátunk jelenléte aggaszt, de idefigyelj, te és ő barátok voltatok hajdanán és azt szeretném, ha azok is maradnátok. Mert nem játszok dedót veletek, mert utálom a szeret nem szeret játékot.

– De...

– Nincsen semmi de, a tónál fogunk tanyázni, mi hárman ha tetszik ha nem. Mert egy Hüchel megszegni az adott szavát soha nem fogja. -Mosolyodott el Lizzy.

     A fiú elhúzta száját s már azon töprengett vajon, hogy fogja kibírni a keltával egy hétig minimum egy fedél alatt. Majd napolta a témát s átugrott a szeme a következő pontra.

    

Szenvedélyesen szeretni, szabadon.

    

     Barátnője egyből olvasott Máté kissé tétova arcvonásaiból, és rögtön magyarázattal szolgált.

– Mióta tudom, hogy mi a bajom, menekültem azok az emberek elől akik akartak tőlem valamit, mert tudtam bármelyik pillanatban elveszíthetem őket. De emellett iszonyatosan vágytam arra, hogy valakivel együtt legyek mindenféleképpen legalább egy kicsiny ideig.

– De, még is hogy óhajtod megvalósítani?

– Mindent elterveztem, nyugodj meg.

– Hát, ha te mondod, oké. De remélem nem olyan Lizzy-féle őrült akció mint, például a gimi tetején való alvás. Még most sem tudom, hogy beszélhettél rá, hogy megtegyük, s ráadásul úgy, hogy       másnap suli volt.

– Tudod, hogy mindig megvolt a furfangom amivel, lyukat bírtam beszélni a mások hasába.- mosolyodott el a lány.- De olvasd még az őrültségeim nem érnek itt véget.

A lap következő sorában ez állt:

    

A családi könyvtárat a városi könyvtárnak ajándékozni.

    

A családi könyvtár egy régi raktárban pihent gondosan becsomagolva, mióta anyai nagyanyja a dédszülői kúriában, őrülettől hajtva öngyilkos nem lett, s nagyapja el nem hagyta a házat. Lizzy megszólalásig hasonlított a hajdani nemes asszonyra külsőleg, bár lelke korán sem volt oly mértékben labilis.

– De miért, Liz? -Kérdezte Máté a lányt.

- Tudod nincs kire hagynom, utolsó vagyok a családban, közel távol egyetlen egy rokonom sem, aki még valamit őrizne a vérünkből. Ezért inkább a városnak legyen hasznára mint, nem látott unoka öcsök adjanak túl, rajta, hogy medencét építsenek belőle. Tudod nekem azok a könyvekhez csodálatos családi legendák kapcsolódnak, van amelynek lapjain vérszárad a hajdani szabadságharcból, van amelyiket egy eretnek szerzetestől került a családunkba. Nekem ez a múltam és nem hagyom, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön.

– Emlékszem milyen nagy hévvel mesélted ezeket a történeteket, órák alatt.

-És te lelkes közönség voltál. Furcsa még most 8 év után is oly elevenen él az emlékemben Róza mama, ahogy ott járt a komor magas szobában, a fehér köntösében és nevet, mikor megérint egy-egy könyvet. Az utolsó évben mikor már mindannyian tudtuk nem akadályozhatjuk meg egyszer meglestem, nem az a karcsú vénülő tündér volt mint ezelőtt, az egyik polctól a másikig szaladt, a szellemeivel beszélt, és ilyenkor általában sírva fakadt a végén. Félelmetes volt, tudtam akkor , hogy örökre elvesztettem a nagymamámat.

– Ne beszéljünk ilyenekről csak szomorúvá tesz.-szólt halkan a fiú.

– Jó legyen ahogy te akarod

A lap többi része üresen állt, csak az stb... volt az utolsó mondat mögött, jelezvén, hogy a lista még nincs befejezve.

Máté felemelte tekintetét a lapról s barátnője szemébe nézett, a lány mosolyogva szőtte tovább a beszélgetés fonalát.

– Igen, mint láthatod korán sincs vége, a listának, csak egyelőre még többet nem írtam, mert még azok nem lennének reálisak, túlságosan elkapna a hév.

– Majd írod tovább amint újra visszatérsz a realitásokhoz, válaszolta szelíden barátja.

– De nem csak ezért akartam veled beszélni, szeretnék tőled kérni valamit.

– Mond, tudod állok rendelkezésedre.

A lány kiment a konyhába, miután végzett a vasalással s egy újabb kávét, s egy cigarettát, adva szervezetének. Neki dőlt, a konyhaszekrénynek s az ablakon kibámulva halkan fogott bele mondandójába.

– Oly régen nem jártam, a színházban, s nem hallgattam Melis László darabot, itt az ideje, hogy újra legyen erőm rá. Tudod Markosszal ott ismerkedtem meg, épp a zeneszerző vezényelte Az örmény legendát, azon esős vasárnapon. A lépcsőn állt egy szál rózsával a kezében, csurog vizesen. Bentről már kiszűrődött egy énekes hangja, olyan varázslatos volt. Én a fekete bársonyruhámban szálltam ki a taxiból, s megláttam őt. Csak álltunk s néztük egymást, majd megjött a lány, kit eredetileg várt, és széthullottak az addigi percek. Majd az előadáson folyton őt kerestem, de nem láttam. Mikor vége volt a darabnak egy színházi szolga belépett és egy cetlit nyújtott át, melyen egy vacsora meghívás állt. Aláírásként, pedig ennyi szerepelt: az ázott pasi. Így kezdődött az egész és így akarom, hogy véget érjen, Melissel, a színházban. De nincs erőm egyedül elmennem, eljönnél velem? Az ember az igazi szerelmétől sosem tud elbúcsúzni.

Máté egyből tudta, kire gondolt a lány. Az egyik volt modell társára, aki négy éve halt meg, egy autóbalesetben. Soha nem volt Markosz és Lizzy közt kimondott kapcsolat, de egymás nélkül nem bírták ki, újra és újra keresték egymást, hiába döntötték el nemrég, nem folytatják tovább. Igazi szerelem volt, tetőtől talpig szerelem.

– Ez csak természetes Lizzy. -Válaszolta Máté.

A lány kissé megkönnyebbülve folytatta.

– Jövő héten adják, ha nem gond.

Máté erre nyugodt szívvel tudta mondani, hogy nem gond. Ott nem számolt Zoli megjelenésével.

Délután ötre, a lány lakására érkeztek a buziboszik. Charlotte, Mirage, Fido. Charlotte, közel járhatott már a negyvenhez, arcát elegáns diszkrét smink takarta. Szőke ondolált hajával, és elegáns kiskosztümjében egy vérbeli színésznőre hasonlított. Mirage, Charlottehoz képest sokkal modernebb nő benyomását keltette. Hosszú fekete hajával, feszülős farmernadrágjában, inkább tűnt egy diszkó dívának, mint valami megfontolt, elegáns hölgynek. Fido, volt hármójuk közül a legkirívóbb. Virág mintás ruhát és vastag arany ékszereket viselt, nem rejtve véka alá roma származását.

– Na, szóval te lennél, az a kis fiúka, akinek segítenie kellene a három gráciának?- kezdte a beszélgetést Charlotte. -Csak azt nem értem, miben lehetünk egy ilyen dögös pasinak a segítségére.

– Hát ő..- kezdett volna bele Máté a problémája ecsetelésébe, de Lizzy félbeszakította.

– Máté manó nem tudja, melyik oldalon focizik.

– Na, anyukám, ilyet se hallottam, még! Egy homi, aki nem tudja, hol szeret állni. De azért csak tudod, melyik esett jobban, ha elkapnak, vagy te kapod el a másikat? -Vette át a szót Mirage.

– Még nem volt rá alkalmam. -Válaszolta szem lesütve az ifjú Hüchel.

– Micsoda, te még szűz vagy? -Kérdezett egyszerre vissza a három boszi.

– Igen. Még nem akartam soha szexelni, így nem foglalkoztatott a dolog.

– Na úgy érzem lányok, emögött a sztori egy kandúr bújik meg. -Nevette el magát Fido.

– Ez most nem lényeg, Fi! -csapott le, társa mondatára Charlotte -Most az a lényeg, hogy segítsünk neki. Az öltözködésével nincs semmi gond, kellően elegáns férfias megjelenésű, csupán szerintem a gátlásokat kellene feloldani benne, hogy merjen az lenni, aki valójában.

– Coming outoltál már a családodnak?- Terelte tovább a beszélgetést, kezében egy pohár vörösborral, Fido.

– Igen, már 14 évesen. És nem volt semmi probléma. Anyámék elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.

– És nem zavar, hogy meleg vagy? Tudod, sokunknál, ez nagyon zavaró tud lenni. Mert nem fogadják el saját magukat. Akár csak nálam. -Csacsogott tovább Fido. -Tudod romának és transzvesztitának lenni egyszerre nem felemelő dolog.

– Nem, mert nem tudok rajta változtatni. Ezt dobta a gép. Elsőnek amíg nem olvastam utána, teljesen kiborított, de aztán elfogadtam.

– Hajjaj, ezek szerint nem önértékelési zavarról van szó. -Morfondírozott fennhangon Charlotte. -Akkor a szex felől kell megközelítenünk a dolgot. Ez egy kissé kényes téma tudom, de hidd el, csak segíteni szeretnénk. Elhiszed?

Máté, ahogy végignézett a három grácián, zsigerileg érezte, hogy nem kell tartania tőlük, és ezért igenlően bólintott.

– Nos az első kérdés, kissé megdöbbentő lesz. Nem estél esetleg szexuális zaklatás áldozatául? -Kérdezte, mélyen az ifjú Hüchel szemébe nézve Mirage.

– Nem. -Válaszolta egyből, határozottan Máté.

– És mi a véleményed a szexről? -Kérdezte pár másodperc hallgatás után Charlotte.

Máté, sosem gondolkodott el, ezen a témán olyan komolyan. Számára, a szex egy túlértékelt valami volt, amit a családja istenített. Egy ostoba presztízs játék, azért, hogy az emberek saját egójukat táplálják. Mikor ezt elmondta a lányoknak, ők döbbenten figyelték, akaratlanul is kiült az arcukra, ilyen véleményt a szexről és szexualitásról nem hallottak még. Mikor befejezte mondandóját a témáról a fiú. Charlotte vette magához a szót ismét.

– Még kell valljam, pszichológusi pályafutásom alatt, pedig nem két éve tettem le a doktorit, még nem tapasztaltam, hogy valaki a családi értékrend ellen úgy lázad, hogy aszexualizálja magát. Nem akarsz olyan lenni, mint apádék, ezért nem szexelsz. De ez mondhatni nem megoldhatatlan pszichológiai probléma. Csupán le kell bontani azokat a gátakat amelyeket szép lassan felépítettél. Mond csak igaza volt Fidonak abban, hogy egy pasi van az ügy mögött?

– Igen, válaszolta, szinte alig hallhatóan a fiú.

– A Kelta. -Egészítette ki a magyarázatot Lizzy.

– Na, piff anyukám, Zolikánk már megint csak zűrt kavar. Nem elég, hogy összetört szíveket kell felsöpörnünk miatta, most meg még te is! -Hadarta kissé felpaprikázva Mirage.

– Várj, nem te jártál Zolival egy osztályba? -Csapott a homlokára Fido.

– De igen, de miért fontos ez? -kérdezett vissza értetlenül Máté.

– Csak azért drágám, mert te vagy az oka annak, hogy az a pernahajder, senki mellett nem tud megmaradni.

– Micsoda, én?

– Te bizony. A srácot annyira frusztrálta, hogy nem próbált meg közeledni hozzád, hogy senki mellett nem tudott kikötni egy két hónapnál tovább. -Válaszolta kuncogva Mirage.

– Mirage, elég lesz ne vegyítsd a saját érzelmeidet, a munkába. -förmedt rá, Charlotte -A pszichológusi diplomádat nem a piacon vetted, ha már a ruhádat szereted onnan venni.

– Bocsánat. -szégyellte el magát a nő.

– Várjatok csak, ti mind pszichológusok vagytok? -Buggyant ki Mátéból döbbenten a kérdés.

– Charlotte, egyetemi tanár, Mirage a tanársegédje, én meg csak oda jártam, de amúgy a meleg lelki segély szolgálatnál dolgozom. -Adta meg a választ Fido.

Máté döbbenetében, szóhoz sem jutott, hisz nem gondolta volna, hogy a transzvesztiták ilyen pozíciókba is el tudnak jutni.

– Nem volt sétagalopp mire, fel tudtuk magunkat vállalni az egyetem előtt. De végül sikerült és most már a jelenlétünk olyan természetes, mint az összes többi tanáré. -Fűzött még magyarázatot, hozzá a tanárnő. -De ez most nem lényeg. A lényeg, most te vagy. Mond, álmaidban amikor szexuális témában álmodsz, milyen dolgokra emlékszel?

Mátét, nagyon zavarta és mellbe vágta a kérdés. Nehezére esett erről beszélnie, hisz zavarta amikor megesett vele. De nagy levegőt vett és mesélni kezdett róla.

– Ha álmodom, sosem kerül szexre sor. Csak forr a levegő, olyan őrjítően. Aztán mindig felébredek. De miért fontos ez?

– Azért, mert álmunkban, gyakran kivetülnek a bennünk felhalmozódott érzelmek vágyak és események. Ezért szoktam a kis liliputiaknak is javasolni, figyeljék meg az álmaikat. Ha nedves álmuk van. Ha pasival szexelnek, akkor nincs mit hezitálni azokhoz vonzódnak. -Válaszolta, Fido. Ne tudd meg sajnos mennyi elesett kis lélek van akin segíteni kell.

– Fido! Ne csacsogj össze vissza! -Förmedt rá, Charlotte. -De, ami igaz az igaz, azt próbáltam volna felderíteni, hogy almodban melyik szerep áll hozzád közelebb. De ezek szerint ismét zátonyra futottunk. Hajjaj, ez nehezebb lesz mint gondoltam. Ehhez pontosabb stratégiát kell kiépítenem. Ezt sajnos egy borozgatás alatt nem tudjuk felgöngyölíteni. Így az lesz a legjobb, ha jövőhétre megbeszélünk egy időpontot a rendelőmbe.

– Van külön rendelőd? -Kérdezett vissza a fiú ösztönösen.

– Hát persze, mit gondoltál, ha tudnád hány meleg fordult már meg ott csupán azért mert frusztrált volt. De ez most nem lényeg. Addigra, felépítek valami hasznos stratégiát, amivel megpróbálhatjuk belőled kicsalogatni a válaszokat. Bár azt látom, nem leszel könnyű eset.

Ezután, a három grácia, nemsokára távozott. Magára hagyva Mátét Lizzyvel.

– Na ugye megmondtam, hogy fantasztikusak.

– Te, hol teszel szert ilyen ismerősökre Lizzy?

– Félixszel Charlotte óráján ismerkedtünk meg. Ő mutatta be nekem, és azóta jó kapcsolatot ápolunk.

– Te aztán mindig meg bírsz lepni drága barátném. -Válaszolta mosolyogva Máté, és érezte nem volt rossz döntés, hogy barátjában megbízva adott esélyt a lányoknak.

A régi ismerős

A fiú pár óra múlva tért haza, hol legnagyobb meglepetésére, anyja, nagy estélyiben ült a nappaliban. És dohányozva martinit ivott.

– Na hát! Hova mész ilyen szépen kiöltözve drága édesanyám.- Kérdezte meg egyből Máté miközben levetette magát az egyik fotelba.

– Hát már sehova fiam, úgy volt, hogy apáddal megyek el, egy vacsorára, de lemondta, el kellett utaznia Bécsbe.- Válaszolta kissé cinikus mosollyal a nő, miközben a poharában, lötykölődő italát nézte.

– Hát, ha apám, nem tud elvinni vacsorázni, majd elviszlek én!-Válaszolta       mosolyogva a fiú.

– Köszönöm drágám, de ne törd magad, mindjárt átöltözök, és megnézhetek valami gagyi poénos filmet.

– Ez volt az első, hogy cserben hagyott? -Mondta ki a mondatot Máté, ami agyát feszítette.

– Régen nem, de mostanában egyre többször hagy cserben.

– Ne gondolj rosszra anya. Hidd el, szeret. És nehogy átöltözz, mindjárt jövök, és elviszlek én vacsorázni úgy sincs kedvem a mirelit kajához.

– Na jó, engedek neked. Nézet fel fiára kissé vidámabban Bori.

Erre Máté, felugrott, s miután puszit adott anyjának, felrohant szobájába, átöltözni

Úgy egy negyed óra múlva, érkeztek meg a város legelitebb helyére, a Vén torony nevet viselő tizenöt emeletes raktárépületből átalakított hotelba, melynek tetején helyezkedett el az étterem. Csodálatos kilátással, az éjszakai város kivilágított épületeire, a közelben hullámzó folyóra, és az ősi misztikus, galéria parkra, mely a folyó túlpartján az ártérben húzódva rejtette a táborozó fiatalokat.

Miután, az asztalukhoz vezették őket, és helyet foglaltak, az étlap fürkészéséből, egy férfi hangja zökkentette, ki őket.

– Jól látom, vagy csak a szemem káprázik, hogy ez a gyönyörű nő nem más, mint Csoóky Borbála hajdani osztálytársnőm?

Az asszony felnézett, és mosolyogva fordult a férfi felé.

– Jól látod, szerbusz Attila rég találkoztunk.

– Hát az biztos. Mi van veled mostanában?-Kérdezte csillogó szemekkel a férfi.

Dr. Horváth Attila, már a 40-es évei közepét taposta, de még mindig megőrizte sármos vonásait. Fekete hajába, már itt-ott beszökött egy két ősz hajszál is, de szinte csak ennyi volt mi árulkodott a korról, szemei egy 20 éves élettel teli fiatalember, szemeinek tűntek, mozgása, energikus volt, fiatalos lendületes. Máténak nem esett nehezére elképzelni, hogy a férfi hajdanán ezer lány fejét csavarta el.

– Hát, már nagyon rég megházasodtam, és háztartásbeli lettem. De nagyon illetlen vagyok, hadd mutassalak benneteket be egymásnak. Attila ő a fiam Máté.- Mutatta be a két férfit egymásnak.-Máté ő a volt osztálytársam Horváth Attila.

– Az osztályt el is hagyhatjuk, a társ inkább megfelel.

E mondatot hallva Máté, elsőnek anyjára nézett, majd a férfira, ki eközben egy furcsa pillantást küldött Bori felé. Zavarta a fickó a fiút, valahogy úgy érezte betolakodó, s csak az illem tartotta vissza attól, hogy megkérje arra, hogy távozzon. És ez a furcsa érzés csak erősödött benne, mikor a férfi, miközben elmondta, hogy állatorvos lett, a faluban, ahol felnevelkedtek, megérintette Bori csuklóját. Ki bár, zavartan elhúzta azt, azért látszott rajta, hogy jól esett az érintés.

Pár perc múlva távozott a férfi az asztaluktól, miután pár szót, beszéltek a régi dolgokról, melyből az ifjú Hüchelnek pár információ megütötte a fülét. Egyre antipatikusabb volt számára a férfi, főleg az után, hogy kiderült, hogy kettőjük közt, hajdan több volt mint puszta barátság, és az se fokozta a fiú örömét, amikor megtudta, hogy soha nem nősült meg az állatorvos. Máté hirtelen, veszélyesnek ítélte meg a férfit, így csak akkor nyugodott meg kissé, mikor távozott az asztaluktól és visszaült az étterem túl felén található asztalához, honnan egy szőke hölgy vizslatta őket, kissé féltékeny szemekkel.

A fiúnak ez valamelyest elégtételt okozott, hogy nem csak ő érzi magát rosszul, a régi kedves felbukkanásától.

– Szinte semmit nem változott azóta, hogy különváltak útjaink. -Még mindig meg bír nevettetni.

– De amint láttam, nem csak nevettetni akar. -Válaszolta kissé morózusan Máté.

– Ezt meg hogy érted?- Húzta fel a szemöldökét az ifjú Hüchel anyja.

– Hát csak úgy, hogy úgy játszott rajtad, mint zongorista a zongorán. Undorítóan nyálas volt, szerintem. Neked csak ilyen nyálas barátaid vannak anyám? Mint Paulo, meg ez az Attila.

– Máté, ugye nem féltékenységet, hallok ki a hangodból?

– Ha mást nem is örököltem a Hüchelektől, de egy dolgot igen, féltékeny nem tudok lenni.- válaszolta Máté, mely azért nem fedte annyira az igazságot, mint szerette volna. -De most már azt hiszem kiválaszthatnánk a kaját, mert kezdek szörnyen éhes lenni. -terelte el a témát a fiú.

Pár perc múlva miután a pincér felvette rendelésüket, Bori vette magához a szót.

– És, hogy haladtok a tervezéssel?

– Hát, sehogy most Lizzy szervezkedik valamit, de nem avatott be a részletekbe. Tudod milyen.

– Kicsit deja vu-m van, olyan ez, mint amikor én akartam kipróbálni, egy lánnyal.

E mondatra Máté sikeresen félrenyelte, az épp kortyolt bort, és erős köhögő rohamot kapott, mely a pincéreket azonnali cselekvésre késztette. Majd csak azután léptek el az asztaltól, miután a fiú kijelentette, hogy már nincs semmi baj.

– Te voltál nővel?? -Kérdezte meg suttogva fia anyját, közelebb hajolva hozzá.

– Nem csak akartam, azután pont, hogy Attilával vége lett, és akkor volt az az elképzelésem, hogy bizonyára azért nem olyan tartósak a kapcsolataim, mert rossz oldalon játszok. Így fejembe vettem, hogy kipróbálom, nővel. Azóta már tudom, nagy baromság volt az egész elképzelés.

– De ugyan miért anya? Elvégre lehet, hogy csak elnyomtál bizonyos dolgokat magadban, és azért nem sikerültek a dolgaid, mert az elnyomás olyan jól sikerült, hogy fel sem tűnt, hogy elnyomsz valamit.

– Máté, ezt te sem gondolod komolyan. Szerinted, megszültelek volna titeket, és egészen a közelmúltig háromszor lefeküdtem volna az apáddal hetente, ha nem élveztem volna és hiányérzetem lenne. És nem érezném, hogy a kacskaringói ellenére, szeret.

– De sose volt benned kétség, hogy talán még is rosszul döntöttél?

– Máté döntöttem, és ezek után nincs miről beszélni. A döntés előtt lehet hezitálni, de utána már lényegtelen. Csak az a fontos, hogy a jövődet a lehető legjobban alakítsd. Ahol vannak az érzelmi dolgok, soha nem az ész törvényei irányítanak, hanem a szívé. Legyen az egy párkapcsolat, vagy egy barátság. És tudom, félelmetes az, hogy árthatnak neked, mert egy embert leginkább érzelmileg tudsz felemelni, vagy letaszítani. De ha nem kockáztatsz, és nem mersz lépni, miközben mindent aprólékosan körbejársz lehet, hogy késő lesz mire döntesz.

– De ha ellentétes dolgok vannak benned, és nem tudsz súly különbséget tenni?

– Akkor ülj le magaddal szemben, és old meg a rejtvényét a lelkednek. Mert előbb utóbb, ott bent valamelyik oldal mellett lesz majd egy döntő indok. De ezen az eseten túl, mindig hallgass a szívedre, ne nézd, hogy más mit szólna. Csak vágj bele. Az érzelmi dolgokat megtervezni, nem lehet teljesen, mert az egy rejtett világ. Nem mondhatod azt, hogy most én szerelmes leszek, mert a szerelem jön, nem mondod magadnak, hogy én ezt vagy azt az embert megkedvelem, vagy megkedveled vagy nem. Ugyanilyen a vonzódás is, Máté. Nem döntheted el, hogy kihez vonzódsz szexuálisan, ha pedig eldöntöd, és rosszul döntöttél, ahhoz képest, ami a lelkedben van, egy rémregény lesz az életed. Ne félj soha magadtól, hisz ha te nem szereted magad, soha nem fog senki szeretni.

Mátét anyja mondatai erősen elgondolkoztatták. Most, valahogy megvilágosodott előtte, terveinek értelmetlensége. Ezért mikor hazafelé vezette, már a kocsit eldöntötte, nincs mit tenni, várni kell és elgondolkodni a Keltáról.

    

   A teaház

    

Két nappal azelőtt, hogy az Örmény legendát adták a színházban, már hajnalban elkezdett az apró szemű eső hullani a város fölött. Kitartó munkájával átáztatva a tavaszhoz öltözött emberek minden ruháját. Máté egész nap nem találta helyét, hol felállt, hol lefeküdt, olvasott, majd tízperc múlva megunta. Fojtogatta ház, s nem értette, hogy mitől. Ez az élmény nagyon új volt neki, sosem érezte ezt, hisz mindig tudott koncentrálni a feladatára, bárhogy is fájt a lelke valami miatt, s szinte már a munkába menekült, ha valami bántotta. De ma más volt, nem kavarta fel semmi lelkét, teljes nyugalom lehetett volna, de oda bent lelkének egy kis része, mint a vihart szimatoló vad, feszülten figyelt. S ez átterjedt egész lényére. Tíz óráig viaskodott magával, majd felvette kabátját csókot nyomott anyja arcára majd kilépett a házból.

Kint a nyomasztó érzés lassan eltűnt, a fiú néha szökellve, dúdolva járta a kihalt város utcáit. Az emberek vagy a kávéházak kirakataiból bámulták meg vagy épp esernyőjük alatt kuporogva néztek furcsán az ifjúra. Nem értették vajon miért van olyan jókedve ennek az ázott embernek, miért mosolyog, dúdol. Maga sem értette igazán csak azt érezte meg bírná ölelni az egész világot. Három órás barangolása alatt egy hely sem volt ahova betért, pedig kedvenc kávéháza, cukrászdája, papír-írószerboltja mellett ment el. Úgy érezte, tart valahova, ami hívja, csalogatja. Tudta most csak egy hely van a városban, ahol kiteljesedhet, se több se kevesebb. Érezte minden lépésével közelebb jut hozzá, de sejtelme sem volt hová tart.

Majd a három órás séta után egy apró teázó előtt torpant meg. A teázó teraszának asztalain csendesen kopogott az eső, bentről a nyitott ajtón friss teaillat szállt ki, enyhe füstölő illattal vegyülve. Bent a falakon különféle kultúrák isteni köszöntek vissza neki, apró asztaloknál kényelmes párnákon ültek a vendégek, halkan beszélgetve. Máté varázslatosnak érezte a helyet, rögtön le is vette cipőjét ahogy a többiek tették, s helyet foglalt az egyetlen szabad asztalnál a kirakat mellett. Nem tudta mit igyon, sokról azt sem tudta, hogy milyen fajta tea, hisz számára eddig csak igazán három tea létezett az angol, melytől kiverte a víz, az orosz mely úgyszintén nem ízlett neki és a sima, mely meg semleges volt számára. Elsőnek egy olyanba fektette bizalmát mely bár egzotikus névvel volt felruházva (India csillaga) de még sem tűnt olyan veszélyesnek, hisz fekete tea, fahéj s szegfűszeg volt a teában.

Míg arra várt, hogy a felszolgáló oda menjen hozzá, figyelte az embereket. Mindenki oly nyugodt volt, valahogy a hely varázsa mintha elüldözte volna a hétköznapi gondokat az emberek arcáról. Mellette egy szerelmespár, ült s egymás szemében fürödtek, s érezni lehetett bár egy szót sem szóltak annyira szeretik egymást, hogy felesleges lenne bármit mondaniuk.

Mátét a mélázgatásból egy kérdés zökkentette ki, egy alacsony indiai idősödő nő szólította meg:

– Szabad ez a hely fiatalember?

Máté ránézett és mosolyogva válaszolta az igenlő választ.

A hölgy rápillantott a szerelmespárra és elmosolyodott.

– Ó milyen szép is mikor az istenek két szívet összetartanak, hogy fényük együtt ragyogja be a végtelen éjszakát és a végtelen nappalt.-Szólt miután elhelyezkedett kényelmesen párnáján.

A fiú jobban megnézte a hölgyet, úgy 60 év környékén járhatott, vékonyra szedett szemöldöke, vérvörösre festett ajka, volt. Egész alakja, mozdulatai, arca arról árulkodott hajdan egy egzotikus szépség lehetett. Az ifjú egy pillanatra maga elé képzelte, ahogy egy Gangesz parti alkonyban áll a nő, hosszú ében hajjal, még ifjan. Majd újra visszatért a valóságba mikor a felszolgáló asztalhoz lépett felvenni a rendelést.

– Látom nem nagyon sokat szokott teázni?- szólalt meg csendesen az indiai nő. Miután a felszolgáló visszasiettet a pult mögé

– Igen de miből tudta?

– Tudja, aki az India csillagát rendeli az vagy nyugodni tér be a teázóba, vagy még nem igazán ismeri a teák világát így nem is tudja mi kell most neki, miért is jött ide. És inkább az utóbbit képzelem el magáról.- Válaszolta halvány mosoly kíséretében.

– Hát ha így nézzük akkor kétszeresen is, az India csillagát kellett választanom.- Válaszolta a fiú bár nem értette ezt miért mondta.

– Hát igen, amit ránk szabnak az istenek olykor nehéz eltűrni.

Eközben kihozták a két teát, Máté már az illatától is kissé nyugodtabbnak érezte magát, mintha a lelkében közeledő vihar hirtelen visszavonulót fújt volna. A hölgy eközben csak nézte a sajátját s mosolygott. Majd nagyon lassan, behunyt szemmel, belekortyolt. A ifjúnak az az érzése támadt, mintha egy ősi rituáléba tekinthetne be.

A nő kinyitotta szemét, s halkan így szólt:

– Tudod, minden teának megvan a saját gyógyereje, mely befoltozza a lélek apróbb sebeit, vagy erősíti a meglévő jókat. Ők is ezért jöttek, te is, én is, mindenki azért van itt.

– És ön, miért tért be?-Szaladt ki Máté száján a kérdés. De egyből meg is bánta illetlenségét és egyből illendőbb vizekre óhajtotta terelni a beszélgetést.

– Bocsásson meg ha túl indiszkrét voltam, kérem ne haragudjon.

– Nem kel bocsánatot kérned, nem voltál illetlen. Honvágyam van, s emlékezem. De nem sokára úgy is hazatérek.

– Én sosem bírnám elhagyni ezt a várost, túlságosan is szeretek itt mindent, ide kötnek az emlékeim, a családom, a rétek, a fák, a folyó. Minden ideköt.-Válaszolta csendesen az ablakon kinézve a fiú.

– Hajdanán én is így voltam, de elmenekültem a szegénység és az emlékek elől, bejártam az egész világot, s mégis úgy éltem le az életem, hogy mindig visszahúzott a szívem, oda hol felnőttem, Kalkuttába, s most visszatérek, hogy Radzsampúrom mellett pihenhessek meg végleg a Gangesz hullámai között.

Máténak anyja sora jutottak az eszébe: „Meg kell halnia egyszer az öregnek a fiatalnak,” hirtelen úgy érezte az egész élet az egész világ csupa halál, cseppnyi boldogsággal keverve. Az öreg nő elmosolyodott, miközben fürkészte a fiú arcát, és halkan így szólt:

– Az örök körforgás szabályait nem változtathatod, hát ezért inkább légy boldog és hálás, hogy része lehetsz. Hisz annak ellenére mennyi keserűség van, létezik még az a kevés öröm, amiért még érdemes élni.

Majd megitta az idős hölgy a teáját s távozott. Pár perc múlva egy jól ismert arc jelent meg az ajtóban, a fiút legnagyobb kétségbeesésbe hajszolva. Az arc pedig nem volt más, mint Zolié. A fiú magabiztos léptekkel lépett Máté asztalához.

– Szabad leülnöm? -kérdezte meg halkan a fiút.

– Ha akarsz. -Valahogy a hely és az idő nyugalmat kölcsönzött az ifjú Hüchel lelkébe. A régi düh, melyet az eset óta érzett, elmúlt, helyét furcsa zavar vette át.

     Míg új asztaltársa leült, és a kiszolgáló felvette a rendelést, Máté alaposan szemügyre vette a Keltát, mert úgy érezte valami erősen megváltozott, rajta. Az örökké karikás szemek a régiek voltak, a kissé sápadt arc is az volt, de a hosszú vörös haj hiányzott mert már csak váliig ért, a hajdani tűzpiros hajzuhatag.

Pár perc múlva Máté törte meg a csendet:

– Miért vágattad le a hajad?

– Semmi különös csak már zavart és változtatni akartam.

– Gyakran jársz ide?

– Nem, csak néha napján ha egy kicsit lazítani szeretnék, és te hogyhogy itt?

– Nem tudom ide húzott a lábam. Csak jött és itt torpant meg.

– Figyelj már régóta beszélni akarok veled azóta.

Erre a kijelentésre érezte Máté, hogy lábában az izmok önkényesen ugrálni kezdenek, s tenyere annyira megizzad, mint egy fontos vizsgakor.

– Ami akkor történt, kérlek bocsáts meg érte, -folytatta a Kelta-, nem tudom mi ütött akkor belém, nem szabadott volna, de elkapott a hév.

– Semmi baj, válaszolta kissé remegő hanggal Máté. De most már mennem kell, majd találkozunk még.

Ezzel megitta a teáját kifizette a számlát s távozott a helyiségből. Remegő lábakkal vette az irányt Lizzy lakása felé, majd oly gyorsan elkezdett futni mint, ahogy csak bírt, hogy minél hamarabb kijelentse barátosnéjának: Ő, nem fog egy óráig sem egy légtérben tartózkodni ezzel az emberrel, mert megőrül tőle. Egy negyed óra múlva már csöngetett is a lány ajtaján, de senki nem nyitotta ki. Így a fiú leült a lépcsőfordulóba és türelmesen várt, mígnem el nem nyomta az álom.

Arra ébredt fel, hogy két alak hajol fölé, az egyiket egyből felismerte. Lizzy volt az, a másik csak egy perc gondolkodás után jutott eszébe, nem volt más mint Nimród.

    

Az új barát

    

– Hát te?-kérdezte Lizzy egyből aggódva, a fiút.

– Csak beszélni akartam veled aztán elnyomott az álom. És ti?-nézett kissé kérdőn két társára az ifjú Hüchel.

– Összefutottunk, kávéztunk, beszélgettünk, és miegymás. Tehát jól eltöltöttük a napot. De menjünk be, kapsz egy forró bögre cukros tejet, mert az a sejtésem jól fölfáztál, kis harcos.

Bent a lakásban letelepedtek a konyhában és kérdőn néztek pár percig egymásra mindhárman. Majd a csendet Lizzy törte meg.

– Mit szerettél volna Máté?

– Semmi különöset, már igazából nem is fontos, csak a holnapesti koncertről akartam volna megtudni mikor kezdődik?-Füllentette a fiú, mert nem merte elmondani, hogy igazából azért jött, mert totálisan kiborította a Keltával való találkozás.

– Hát ha csak ennyi, akkor azt meg kérdezhetted volna telefonon is.

– Miért talán alkalmatlankodom?-Kérdezett egyből vissza a fiú.

– Milyen koncertre mentek, ha nem vagyok indiszkrét?-Terelte tovább a szót Nimród.

– Az örmény legendát nézzük meg a színházban. -Válaszolták szinte egyszerre Máté és Lizzy.

– Nagy baj lenne ha én is elmennék veletek?-kérdezte kissé félénken Nim.

Máté agyában egyből megjelent a guccis víziló, s akaratlanul is egy enyhe fintor ült ki a szája szélére. Nim mélyen a fiú szemébe nézett s elnevette magát.

– Megnyugodhatsz, Paulot nem vinném, mivel már gazdasági kapcsolatunknak egyszer s mindenkorra vége.

­-De hogy hogy?-kérdezett vissza kissé gunyorosan Máté.

– Hát úgy, hogy összecsomagoltam, miután szertettem egy kis pénzre a képekből, s eljöttem. Csak úgy a vak világba, és azóta sem bántam, meg.

– És hol laksz? És mihez fogsz most kezdeni?-Feszegette tovább a témát a fiú.

– Hát egy motelben, egy ideig, aztán majd meglátom, valamit akarok, csak még nem tudom mit. Lehet, hogy megint fotózni fogok, vagy visszatérek az eredeti szakmámhoz, azaz pincérkedek. Talán külföldre is kimennék melózni. De egyelőre újra akarom kezdeni az egész életemet.

– Ha gondolod lakhatsz a lakásomban.-Válaszolta a fiú.

– Én úgy tudtam a szüleiddel élsz?-Nézett rá kérdőn Nimród.

– Igen de már régóta van egy lakásom közel a belvároshoz, csak, sokkal kényelmesebb a szülőknél, egyszerűbb az élet így.

– Csapj rá azonnal, pazar egy lakás, hidd el nekem.-Mosolygott Lizzy a szőke fiúra.

– De akkor miért nem te költöztél már rég bele?-Sandított gyanúsan az ifjú festő a lányra.

– Mert nekem már van ez, az apró kis luk. De már nem is kellene nagyobb, úgy is fölösleges lenne.-Szomorodott el a Lizzy kissé. De tereljük másra a témát, Máté bökd ki végre miért is jöttél, mert egyből tudom ha füllentesz.

– Ha zavarok elmehetek?-mondta a két emberre nézve Nimród.

– Ne hülyéskedj nem kell elmenned, nem zavarsz, csak manótársam, kissé szemérmes. Mondta nevetve a lány.

– Hát arról van szó, hogy találkoztam egy teaházban a Keltával.

– És mi történt bökd már ki?-Sürgette meg csillogó szemekkel Lizzy.

– Hát semmi, csak beszéltünk, de majd megfulladtam, nem bírok vele egy légtérben tartózkodni, kiver tőle a víz.

– Akarod mondani a szerelem, te lökött, mert a bolond is láthatja rajtad, hogy szerelmes vagy.

– Ne mondj ilyeneket, Lizzy. -Válaszolta lehajtott fejjel bögréjébe bámulva Máté.

– Ki az a Kelta?-vetette közbe, Nim.

– Hát az a vörös hajú magas srác, aki a kiáltásodon is ott volt.

– Ja az, aki megvette az egyik képemet, így már tudom ki az, elég jó képű.

– Megvette az egyik képedet?!-Kérdezett vissza döbbent arccal Máté.

– Igen azt amelyiken téged ábrázoltalak egy pasi karjában a sírok között. És az volt a címe végzetes szerelem. Emlékszem rá Paulóval együtt licitáltak, de végül a Keltánál maradt, az volt a legjobb áron eladott képem.

– Mennyit adott érte, ha nem vagyok indiszkrét? -Kérdezte csillogó szemekkel, kicsit gunyoros mosollyal a lány.

– Háromszázezer volt a végső ár eredetileg hetvenezerről indultunk. Apropó mikor kaphatom meg a megígért képet rólad Máté?-Nézett kíváncsian a fiúra az ifjú festő.

– Ha akarod most is, ha valahonnan Lizzy előbányássza a fényképezőgépét.

– Ezen ne múljék, mindjárt megtalálom én azt a kis dögöt.-Pattant fel székéről a lány, és beviharzott a szobába, ahonnan pár perc múlva tért csak vissza, diadalmasan kezében tartva fényképezőgépét.

Az ifjú Hüchel agyában ekkor esett le, hogy mi is fog következni. Bár nem volt szégyenlős, azért zavarta, hogy egy olyan személy előtt kell levetkőznie és pózolnia, aki potenciálisan húsnak nézheti.

Majd elhessegette magától, a gondolatot, és lekezdte lepakolni a konyhaasztalról az ott felhalmozott dolgokat.

– Te mit csinálsz? -Nézett rá kérdőn barátnője.

– Hát úgy gondoltam a konyha alkalmas lesz rá, hogy itt kattintson le.

– Ja jó. -Vette egyszerre tudomásul Nim és Lizzy.

Pár pillanat múlva, Máté, egyszerű könnyedséggel, szabadult meg a ruháitól, miközben fotósa Nim, folyamatosan kattogtatta a gépét. Máté úgy hatvan kattintásig számolta, majd ráhagyta, és nemes egyszerűséggel, tűrte, hogy az ifjú művész irányítsa.

Tíz perc múlva már megint az asztalnál ültek, s miközben Nimród azzal bajolt, hogy egy üveg vörösbort kibontson, Máté elégedetten szemlélte a képeket.

– Van érzéked a fotózáshoz, ezt meg kell hagyni. De légyszi azért kezeld ezeket a képeket bizalmasan. Nem szeretném, ha referencia munkaként kiadnád őket.

– Hát pedig, elgondolkoztam rajta. Elvégre is a fények jók, a modell csinos, és a beállások is elsőrendűek. Kevés ilyen fotó témám volt mint te. Látszik nem véletlenül voltál te a model.hu-n, miután felraktam rólad pár képet, a legsármosabb modellek egyike. A látogatók szerint.

Ekkor, halk csengetés zavarta meg a társaságot. Lizzy felpattant és az ajtóhoz lépett, majd kissé nevetve, beinvitálta a látogatót. Kinek kiléte abban a pillanatban tudatosult az ifjú Hüchelben, amint megszólalt. Elvégre is ez volt jelenleg a legzavaróbb, hangforrás egész életében.

Zoli mikor szembesült a konyhába belépve Máté jelenlétével, kezéből egyből kiejtette a szorongatott cigarettáját.

– Sziasztok, Lizzy nem mondta, hogy ti itt vagytok. Nem akarok zavarni, csak hát úgy beszéltük meg, hogy a hölgyeményhez ma este jövök.

– Jaj, ne szabadkozz már! Tedd le a valagad és gyújts rá.- Legyintett felé Lizzy.

– Tényleg nem, baj? Mert ha alkalmatlankodok, elmehetek?-Nézett kérdőn, Zoli egyszerre Nimródra, és Mátéra.

– Miért lenne baj? Ha ma már egyszer találkoztatok akkor nem okoz problémát másodjára is látnotok egymást. Vagy tévedek. -Vetette oda kissé sunyin vigyorogva Lizzyre Nim.

Ez a kijelentés, kissé zavarba, hozta Mátét. Így a választ, hogy nehogy észrevegyék milyen módon elpirult, az ablakon kibámulva adta meg.

– Persze, hogy nem. Miért is lenne baj. De ahelyett, hogy a szádat jártatnád, szétönthetnéd a bort. Mert erősen kiszáradt már a torkom.

Az utolsó mondatával megpróbálta, Nimród és Lizzy gonoszan csillogó tekintetét kissé máshova vezetni. Majd miután a borospoharak, mindenki kezében ott voltak már a bíborló nedűvel, és mindenki koccintott mindenkivel, Máté legnagyobb megdöbbenésére, Lizzy engedélyt adott Zolinak, hogy belekukkantson a digitális fényképezőgépnek, memória kártyájára. Hol a nemrég elkészített, fotók díszelegtek Mátéról.

Az ifjú Hüchel szerette volna tudni, mit gondol a képekről volt osztálytársa, de nem akarta feltenni úgy a kérdést, hogy azzal kellemetlen szituációt teremtsen. Épp azon járatta agyát, hogy miképp kérdezzen rá, mikor Zoli kérdés nélkül elmondta véleményét.

– Nagyon jó képek, nem véletlen, hogy így sikerültek, látszik rajta hogy egy pár vagytok.

– Mi?!-Fordult hirtelen mindenki döbbenve, a vörös hajú fiú felé.

– Tévedsz, mi nem vagyunk egypár? Soha nem is jártunk, és soha nem is fogunk. Mi csak barátok vagyunk.- válaszolta szinte hadarva Máté a fiúnak.

– De, hát a képeiden őt festetted meg, és ugyanolyan gyűrűtök van? -Válaszolta, gondolatának alátámasztására Zoli.

A két fiúnak csak most tűnt föl, hogy társuknak tényleg igaza van. Kezükre nézte, és ugyanazt a gyűrű pihent, mindkettőjük gyűrűsujján ezüstből.

– Tömegtermelés átka. De hogy minden kétségedet eloszlassam, e témában, mond csak, szerinted, ha egy olyan társaságban vagyok ahol tudják azt, hogy milyen nemhez is vonzódom, és az elfogadják, szerinted nem simítanám meg a páromat. Vagy nem adnék csókot neki, vagy nem fognám a kezét. Szerinted így viselkednék, mint most? A lehető legtávolabb ülve Mátétól, és még a szemkontaktust is kizárva. -Válaszolt Nimród.

– Igazad van elég hülye elképzelésem, volt. Csak hát azt hittem, a kiállítás után, hogy te és ő együtt vagytok.

– Na de srácok, miért beszéltek úgy mintha Máté manó itt se lenne? -Vigyorodott a fiúra Lizzy, ki eközben azzal bajlódott, hogy a második üveg bort is megszabadítsa dugójától.